Gyakran Ismételt Kérdések

Vizsgázóknak

Igen, az iTolc Nyelvvizsga Központ államilag elismert nyelvvizsgát ad.

Jelenleg Magyarországon az iTolc Nyelvvizsgaközpontnál kaphatod meg a vizsgától számított legrövidebb idő alatt a nyelvvizsga bizonyítványodat. Miért is? Az eredményt már a vizsgát követő 8. napon megtudod. Ezt követően 15 nap áll a rendelkezésedre, hogy kérd a vizsgád felülvizsgálatát. Erről a jogról természetesen le is mondhatsz, így ezzel a 15 nappal rövidül az elkészítés folyamata- ebben az időszakban, ha nem mondasz le a felülvizsgálati jogról, nyelvvizsgaközpontként nem kezdeményezhetjük a bizonyítvány nyomtatását. A lemondástól számítva a bizonyítvány a legtöbb esetben másfél (1 1/2) hét alatt el is készül, két és fél (2 1/2) hét után pedig biztosan. Amint a bizonyítvány a Nyelvvizsgaközpontba beérkezik, a vizsgázónak elküldjük e-mailen szkennelve, csatolmányként.

Az iTolc Nyelvvizsga Központban lehetőség van próbavizsgát tenni.

Ennek két típusát tudjuk kínálni- Basic, illetve Prémium.

Basic: Ingyenes; olvasott és hallott szöveg értésének kiértékelése; vizsga utáni 8. napon eredmény.

Prémium: Részvizsga 3900 HUF, komplex vizsga 7900 HUF; a teljes vizsga kiértékelése; 5 napon belül eredmény.

Prémium próbavizsgával kapcsolatos havi akciókért keresd a www.itolc.hu oldalt! 

Offline (valamelyik vizsgahelyszínen lévő próbavizsga) vizsga esetében: a jelentkezés 72 órával a vizsga kezdete előtt zárul le.

Online (otthonról való vizsgázás szombatonként) vizsga esetében: az adott vizsgát megelőző csütörtökön reggel 9 óráig lehet jelentkezni.

Éles vizsgára legkésőbb a vizsga napját megelőző 11. napig lehet jelentkezni.

A fizetés az iTolc Nyelvvizsga Központ honlapján (www.itolc.hu), kizárólag bankkártyás módon lehetséges. Bármilyen esetleges problémát az info@itolc.hu e-mail címen lehet jelezni, ilyen esetben átutalásos számlát is ki tudunk küldeni. 

Ha a komplex vizsgának csak az egyik része (szóbeli, vagy írásbeli) sikeres (tehát legalább 60%), akkor a sikeres vizsgarészről állítunk ki bizonyítványt. Részvizsgára jelentkezni bármikor lehetséges. 

Az egyes vizsgarészek eredményei korlátozottan kompenzálják egymást, mind a komplex, mind pedig a szóbeli, ill. írásbeli részvizsgán belül. A kompenzáció korlátja az, hogy a 40%-t el nem érő eredményt nem kompenzálhatja más vizsgarészen elért jó eredmény. A kompenzáció másik korlátja, hogy az egyik vizsgaalkalom gyenge eredményét nem kompenzálhatja egy másik vizsgaalkalommal kapott jó eredmény, vagyis az iTOLC részeredményeket nem tárol, pl. szóbeli vagy írásbeli eredményeket tekintettel egy későbbi komplex vizsgára.

Tehát ha például a reading 40%, a writing 40%, viszont a listening 75%, a speaking pedig 85%, akkor is sikeresnek számít a vizsga.

iTolc Nyelvvizsgát az alábbi helyszíneken lehet letenni:

               Vizsgahely

Elérhetőség

Budapest

Katedra Budapest
1061 Budapest, Anker köz 1-3. félemelet Tel: (1) 700-0137/301

Debrecen

Katedra Debrecen
4024 Debrecen, Piac u. 40. Tel: (1) 700-0137/398

Eger

Katedra Eger
3300 Eger, Trinitárius u. 2. Tel: (36) 789-990

Győr

Katedra Győr
9022 Győr, Vörösmarty út 9-11. Tel: (1) 700-0137/399

Kecskemét

Katedra Kecskemét
6000 Kecskemét, Wesselényi u. 1/b. Tel: (1) 700-0137/398

Nagykanizsa

Katedra Nagykanizsa
8800 Nagykanizsa, Kölcsey u. 8. Tel: (30) 989-6915

Nyíregyháza

Katedra Nyíregyháza
4400 Nyíregyháza, Búza tér 3. Tel: (42) 318-828

Pécs

Katedra Pécs
7621 Pécs, Rákóczi út 1. Tel: (72) 213-231

Salgótarján

Katedra Salgótarján
3100 Salgótarján, Meredek út 9. Tel: (30) 625-8564

Szeged

Katedra Szeged
6722 Szeged, Török u. 1/A. Tel: (30) 529-9875

Székesfehérvár

Katedra Székesfehérvár
8000 Székesfehérvár, Palotai út 4. Tel: (22) 787-783

Szekszárd

Katedra Szekszárd
7100 Szekszárd, Tinódi u. 9. Tel: (20) 398-0541

Szolnok

Katedra Szolnok
5000 Szolnok, Szapáry út 18. Tel: (56) 513-131

Zalaegerszeg

Katedra Zalaegerszeg
8900 Zalaegerszeg, Rákóczi Ferenc u. 4-8. Tel: (92) 347-900

Az iTolc Nyelvvizsgán a vizsgád szintjének megfelelő módon az alábbi témakörökhöz kapcsolódó feladatokkal találkozhatsz a szóbeli és írásbeli vizsga részekben:

  • Életmód (egészség, étkezés)
  • Közösség (emberi kapcsolatok, társadalom)
  • Környezetünk (időjárás, környezet, lakhely)
  • Munka (munka, jövőkép)
  • Az iskola (nyelvtudás, oktatás)
  • Szabadidő (hobbi, kultúra)
  • Egyén (személyes adatok, személyiség)
  • Gazdaság és üzleti élet (szolgáltatások, vásárlás)
  • Tudomány és technika (technika, tudományos vívmányok)
  • Utazás (közlekedés, utazás, nyaralás)

Vizsgát halasztani az alábbi táblázat szerint, korlátlan mennyiségben lehet. Ennek azonban feltétele az, hogy a vizsgázó még a vizsga időpontja előtt jelezze halasztási szándékát.

A vizsgahalasztási díjtáblázat:

Halasztási kérelem bejelentése

Halasztás díja a vizsgadíjhoz mérten

 

Vizsga napját megelőző 10. naptól a vizsga napjáig

70%

 

Vizsga napját megelőző 11. naptól a 14. napig

50%

 

Vizsga napját megelőző 15. naptól

20%

 

A befizetett vizsgadíj a kitűzött vizsga időpontja előtti 30. napig visszaigényelhető a Vizsgaközpont honlapján szereplő vizsgadíj visszafizetési menü kitöltésével. A visszaigényléssel együtt a vizsgajelentkezés automatikusan törlődik. A vizsgadíj 100 %-a az alább felsorolt esetekben igényelhető vissza:

1. a megjelölt Vizsgahelyen és vizsga időpontban nincs legalább 3 fő jelentkező és a Vizsgahely úgy dönt, hogy nem tartja meg a vizsgát az alacsony létszámra hivatkozva, továbbá a jelentkező nem tudja, vagy akarja vállalni a másik Vizsgahelyre való utazást, illetve a Vizsgaközpont által felajánlott későbbi időpontot;

2. a jelentkező tévedésből kétszer fizette ki a vizsgadíjat;

3. a jelentkező tévedésből más típusú vizsga díját fizette be, mint amit szeretne letenni (pl. írásbelit fizetett, de szóbeli vizsgára szeretne jönni). Ebben az esetben a különbséget 100%-ban téríti vissza a Vizsgaközpont. 

A vizsgaszabályzat szerint csak azt a szakértői véleményt tudja elfogadni a Nyelvvizsgaközpont, amely 6 hónapnál nem régebbi. A szakértői véleményt az info@itolc.hu e-mail címre kérjük elküldeni szkennelve legkésőbb a jelentkezést követő napon. A vizsgaközpont döntéséről e-mailben értesítjük a vizsgázót.

Jelenleg még nem nemzetközileg elismert nyelvvizsga, de dolgozunk rajta, hogy minél előbb az legyen.

Tanároknak

Igen, az iTolc Nyelvvizsga Központ államilag elismert nyelvvizsgát ad.

Részvizsga

Vizsgarész

A2

Írásbeli

Olvasott szöveg értése

1. Szöveg kiegészítés (Melyik szó illik bele?)

40 perc

2. Feleletválasztás (Igaz vagy hamis?)

3. Szöveg párosítás (Melyik szöveg a megoldás?)

4. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

Íráskészség

1. Válaszlevél (Mire és hogyan reagáljak?)

35 perc

2. Téma kifejtés (Miről írjak?)

Szóbeli

Hallott szöveg értése

1. Válasz kiegészítés (Hogyan fejezzem be?)

40 perc

2. Feleletválasztás (Igaz vagy hamis?)

3. Feleletválasztás (Igaz vagy hamis?)

4. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

Beszédkészség

Nem pontozott komfort feladat (Mit mondjak magamról?)

30 perc

1. Monológ (Miről beszéljek?)

2. Interjú/Tranzakció (Mit válaszoljak?)

3. Társalgás (Hogyan reagáljak?)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Részvizsga

Vizsgarész

B1

Írásbeli

Olvasott szöveg értése

1. Szöveg kiegészítés (Melyik szó illik bele?)

45 perc

2. Feleletválasztás (Igaz vagy hamis?)

3. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

4. Vélemény párosítás (Mire is gondoltak?)

Íráskészség

1. Válaszlevél (Mire és hogyan reagáljak?)

35 perc

2. Téma kifejtés (Miről írjak?)

Szóbeli

Hallott szöveg értése

1. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

40 perc

2. Feleletválasztás (Igaz vagy hamis?)

3. Jegyzet kiegészítés (Hogyan fejezzem be?)

4. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

Beszédkészség

Nem pontozott komfort feladat (Mit mondjak magamról?)

30 perc

1. Monológ (Miről beszéljek?)

2. Interjú/Tranzakció (Mit válaszoljak?)

3. Társalgás (Hogyan reagáljak?)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Részvizsga

Vizsgarész

B2

Írásbeli

Olvasott szöveg értése

1. Szöveg kiegészítés (Melyik alcím illik elé?)

45 perc

2. Válasz kiegészítés (Hogyan fejezzem be?)

3. Szöveg párosítás (Melyik szöveg a megoldás?)

4. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

Íráskészség

1. Válaszlevél (Mire és hogyan reagáljak?)

55 perc

2. Téma kifejtés (Miről írjak?)

Szóbeli

Hallott szöveg értése

1. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

45 perc

2. Feleletválasztás (Igaz vagy hamis?)

3. Jegyzet kiegészítés (Hogyan fejezzem be?)

4. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

Beszédkészség

Nem pontozott komfort feladat (Mit mondjak magamról?)

40 perc

1. Monológ (Miről beszéljek?)

2. Interjú/Tranzakció (Mit válaszoljak?)

3. Társalgás (Hogyan reagáljak?)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Részvizsga

Vizsgarész

C1

Írásbeli

Olvasott szöveg értése

1. Szöveg kiegészítés (Melyik

mondatok illenek bele?)

55 perc

2. Szöveg párosítás (Mik illenek hozzá?)

3. Összefoglaló kiegészítés

(Milyen szó hiányzik?)

4. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

Íráskészség

1. Válaszlevél (Mire és hogyan reagáljak?)

60 perc

2. Téma kifejtés (Miről írjak?)

Szóbeli

Hallott szöveg értése

1. Feleletválasztás (Melyik a helyes?)

45 perc

2. Feleletválasztás (Igaz vagy hamis?)

3. Jegyzet kiegészítés (Hogyan fejezzem be?)

4. Válasz kiegészítés (Hogyan fejezzem be?)

Beszédkészség

Nem pontozott komfort feladat (Mit mondjak magamról?)

40 perc

1. Monológ (Miről beszéljek?)

2. Interjú/Tranzakció (Mit válaszoljak?)

3. Társalgás (Hogyan reagáljak?)

 

Az iTOLC szövegértés feladatai nem különböznek sokban azoktól a vizsgafeladatoktól, amiket más akkreditált nyelvvizsgákban is látsz (pl. feleletválasztás, szöveg kiegészítés, párosítás, nyílt végű feladatok stb), de abban mások, hogy digitálisan oldod meg őket és ez sokszor könnyebbséget jelent. A szövegkiegészítéses feladatokban például be tudod húzni a hiányzó részeket a szövegbe, a hallott szövegek értésénél pedig te indítod el a feladatok megoldásához szükséges hanganyagok lejátszását. Az írásfeladatokban az az újdonság, hogy gépeled az emailt vagy a fogalmazást, tehát biztos el tudjuk olvasni az írásodat és még azt is látod egy szószámláló segítségével, hogy mennyit írtál. A beszédkészség feladatok viszont különböznek más vizsgatípusoktól, hiszen nem vizsgabizottság előtt vizsgázol, hanem előre rögzített kérdésekre, megnyilatkozásokra válaszolsz, amit a gép felvesz. Ennek az az előnye, hogy kétszer is meghallgathatsz minden kérdést és akkor indítod el a felvételt, amikor már készen állsz a válaszadásra. A különböző szinteken megjelenő feladat típusok részletes leírását itt találod a honlapon: https://itolc.hu/vizsga-menete/

Mivel az iTOLC minden vizsgarésze digitálisan zajlik, a teljesítményeket is digitális formában javítjuk, nem papír alapon. Ez a valóságban azt jelenti, hogy a feladatokra adott válaszaidat rögzíti a számítógépes rendszer és automatikusan javítja azokat egy megoldókulcs alapján. Azoknál a nyílt végű feladatoknál, ahol több válasz is lehetséges, a betáplált lehetséges megoldásokon kívül más válaszok is helyesek lehetnek, ezért ezeket a válaszokat manuálisan is átnézi egy értékelő és elfogadja a további jó megoldásokat. Az íráskészség és beszédkészség feladatok válaszait kettős értékeléssel javítjuk, tehát két független értékelő kapja meg a válaszaidat, és egy értékelési skála alapján lepontozza a rendszerben a teljesítményedet. Az írásfeladatokat pont ugyanúgy látja az értékelő, ahogy te beadtad azokat a vizsgán, tehát nagyon fontos, hogy úgy tagold a leveledet vagy fogalmazásodat, ahogy szeretnéd, hogy megjelenjen az értékelőnél is. A beszédkészség vizsgarészben lévő 3 feladatra adott válaszaidat (monológ, interjú/tranzakció és társalgás) hangfájlokban kapja meg a két értékelő. Teljesen objektív így az értékelés, hiszen nem is látják az értékelők a vizsgázót, nem befolyásolja őket semmi, csak arra koncentrálnak, amit hallanak. Ezért nagyon fontos, hogy ne beszélj halkan és akkor indítsd el a válaszod felvételét, ha tudod, hogy nagyjából mit szeretnél mondani. A feladatokat külön hangfájlokban kapják meg az értékelők, úgyhogy ne keseredj el, ha esetleg valamelyik válaszod nem sikerült olyan jól, egymástól teljesen függetlenül értékeljük a válaszokat, a többire még kaphatsz szuper pontokat. 

Az iTOLC vizsga produktív feladatait (íráskészség és beszédkészség) mindig két értékelő pontozza, egymástól teljesen függetlenül, a teljes objektivitás jegyében. A pontozáshoz Értékelési Skálákat használnak az értékelők, melyeket minden szintnél külön megtalálsz a honlapon a Felkészülés menüpontban https://itolc.hu/felkeszules/ . Ebben a menüpontban pontozott megoldás mintákat is találsz. Ezeknél a mintaválaszoknál láthatod, hogy hány pontra értékelték a független értékelőink azt az adott vizsgateljesítményt. Az egyik értékelőnk pontszámait részletes indoklással meg is adjuk, és így könnyebb elképzelni az értékelési skálák használatát a gyakorlatban. Látni fogod ezeknél a példáknál, hogy minden feladatot teljesen külön értékelünk, tehát nem befolyásolja az értékelőket az, ha például a beszédnél az egyik feladatban, mondjuk a társalgásban, nem sikerült annyira jól minden egyes válasz. Egy jól sikerült monológ akár kompenzálhatja is ezt. Ha megnézed az Értékelési Skálákat, látni fogod, hogy minden szempontra 4 pont a maximálisan adható pont és 0 pont a legkevesebb. Nézzünk egy konkrét példát, például a Szókincs szempontot. Ha egy B2-es vizsgán kifejezetten jó, változatos, középfokú szintű szókincsed van az adott feladatban, akkor erre a feladatra megkapod a maximális 4 pontot. Ha átlagos, de középfokon elvárható szókincset használsz, akkor 3 pontot kapsz. Ha a szókincsed elmarad a középfokon elvárttól, inkább alapfokhoz közelít, akkor 2 pontot kapsz. Ha kifejezetten alapfokú (B1 szintű) a szókincsed, akkor 1 pontot kapsz erre a szempontra. Ha már két szinttel elmaradsz az elvárttól, tehát az alapfokot sem közelíti meg a szókincsed, vagy alig van értékelhető válasz ebben a feladatban, akkor 0 pontot kapnál rá. Azért értékelünk több szempontot minden egyes feladatnál, hogy minél részletesebb legyen a vizsgázóról kialakult képünk, minél több információt vehessünk figyelembe egy adott teljesítményről. Ha valaki egy szempont, mondjuk Nyelvhelyesség alapján picit bizonytalan, akkor is kaphat magas pontszámot egyéb szempontokban, például a Feladat megoldásban vagy a Szókincsben.

Close Menu
×
×

Cart